Munkában
Kollégákkal, segítőfoglalkozásúakkal
Olvasd el a kártyahasználók történeteit!
Ehhez most nincs kedvem. Ugyanakkor nagyon feszélyez a csönd…
Az értekezleten az volt a kérdés, hogy egy előadás felkérést ki fog „teljesíteni”, azaz ki tartja meg az előadást. A főnöknőm felvezetését követően síri csend van a teremben.
Én gyakran vállalok el ilyen feladatot, szeretek előadást tartani, de már úgy érzem nem minden feltétlenül az én feladatom, és ehhez most nincs kedvem. Ugyanakkor nagyon feszélyez a csönd, kellemetlenül érzem magam, majd kezdek feszültté válni, hogy miért nem szólal meg senki.
Ahogy gondolkodom az egészen, rájövök, hogy ez a bizonytalanság nagyon rossz nekem. Arra lenne szükségem, hogy valahogyan megbizonyosodjak róla, biztos elvállalja majd valaki, hogy bízzak a kollégáimban. Magam felé pedig annak az elfogadására volna szükségem, hogy ezt most nem én fogom megcsinálni.
Egy idő után aztán én szólaltam meg elsőnek, és valami ilyesmit mondtam (szó szerint nem pontosan emlékszem): „Azt látom, hogy mindannyian csendben ülünk itt. Ez engem elkeserít és bizonytalanná tesz, hogy nem lesz, aki elvállalja ezt az előadást. Arra van most szükségem, hogy kimondjam, hogy elmondjam nektek, most én nem szeretném ezt felvállalni. Azt viszont megígérem, segítek annak, aki végül majd előad. Megtennétek, hogy átgondoljátok? Nekem az az ötlet jutott még eszembe, hogy akár ketten is összeállhatnátok.”
Ezután egy kolléganőm megszólalt, és azt mondta, hogy jó hogy ezt mondtam, mert ő azt várta, hogy majd én elvállalom. Neki viszont van egy ötlete, és a végén egy másik kolléganőmmel együtt elvállalták és megtartották az előadást.
Gombócot érzett a torkában, hogy nem mondhatja ki, amit az igazságérzete kívánt.… világossá vált számára, hogy az őszinteség és a bizalom az elsődleges szükségletei
Szupervízióba (hivatásgondozás) járt hozzám egy 40 körüli nő (nevezzük Klárinak), akivel az egyik ülésen aktuális munkahelyi feszültségével dolgoztunk. Főnökével nagyon őszinte, bizalmi kapcsolata volt, de váratlanul a főnök egy új embert hozott a csapatba, akit mindannyiuk fölé, vezetői pozícióba helyezett. A csapat nem értette ezt a döntését, ráadásul az új embert szakmailag sem tartották alkalmasnak. Többen régebben is voltak a cégnél, és jobban is értettek a területhez. Kliensem is közéjük tartozott. Klári nagyon zaklatottan mesélte el a történteket, és nem tudta mit tegyen. Nem akarta megbántani a főnökét, de döntését rossznak tartotta, és belül örlődött. Először az érzés kártyákat vettük elő, ahol a csalódás és a düh voltak a kulcsszavak. Bántotta és csalódásnak élte meg, hogy egy ilyen döntésből teljesen ki lett hagyva. Ugyanakkor félt elmondani a véleményét, nehogy a korábbi jó kapcsolatot tönkretegye. Gombócot érzett a torkában, hogy nem mondhatja ki, amit az igazságérzete kívánt. Utána a szükséglet kártyák közül választott, ahol világossá vált számára, hogy az őszinteség és a bizalom az elsődleges szükségletei. Nagyon tartott attól, hogy ha őszinte lesz, akkor főnöke meg fog sértődni rá, mégis eldöntötte, hogy elmondja neki mit érez, és hogyan látja a helyzetet. Következő alkalommal Klári felszabadultan érkezett, és boldogan mesélte, hogy nagy meglepetésére érzéseinek kifejezése és az őszinte kapcsolatuk helyreállításának igénye nem sértődést váltott ki, hanem főnöke igazat adott neki. A korábbi bizalom így vissza tudott állni közöttük.
Molnár Adrienn coach, szupervízor
Attól féltem, hogy össze fog adódni az a sok szomorúság, amivel itt vagyunk, de… megkönnyebbültem és le is tettem egy-egy érzést azáltal, hogy kiadtam a kezemből.
A felnőttek körében a legújabb élményem a kártyákkal a gyászcsoportunkban ért…Mind az érzések és szükségletek, különösen nehéz ügy ebben az élethelyzetben. Sok esetben nagyon intenzív fájdalmat élnek át a gyászolók, ezzel egy időben hárítják is és akár le is tiltódhatnak az érzések, a szükségleteik hasonló helyzetben lehetnek, mert szokásaink és a társadalmunk nem segíti, hogy kifejeződésre juthasson a gyász.
Az egyik játéknak a „GYÁSZOM ÉRZÉSEI” – nevet adtam, maga a játék így hangzott;<br><br>
„Válaszd ki azt a kártyát, amit a legmarkánsabban megélsz a gyászodban. Teljes csendben érezd ezt most át. Ha ez megtörtént, akivel találkozik a tekinteted, szavak nélkül cseréld ki a kártyádat! A kapott kártyába is érezz bele és cseréld el valakivel.”
A gyászolók visszajelzései várakozáson felüliek voltak. Ilyeneket mondtak: „Nem is gondoltam, hogy lehet fájdalmas érzéseket biztonságosan megosztani.” „Attól féltem, hogy össze fog adódni az a sok szomorúság, amivel itt vagyunk, de nem ez lett. Valahogy szétosztódott és nem összeadódott.” „Meglepett, hogy mennyire könnyedén és mosolyogva adtuk át egymásnak a kártyákat. Valahogy megkönnyebbültem és le is tettem egy-egy érzést azáltal, hogy kiadtam a kezemből.”
L.Anna gyermek és felnőtt gyászcsoport vezető
