Oktatásban
Felősfokú képzésben, iskoláskorúakkal, Óvodáskorúakkal
Olvasd el a kártyahasználók történeteit!
…Érezni lehetett, ahogy könnyül… tudatosodik bennük, hogy nekik is szerepük van abban, hogy hogyan alakulnak a dolgok…
„ …Ebben a félévben azonban egy, az eddigieknél jóval nagyobb csoportot kaptam, akik az első pillanattól szinte tapintható ellenállással érkeztek a termembe. Minden lehetséges módon kifejezik azt, hogy legszívesebben máshol lennének, ez a tárgy (és talán a többi is?) púp a hátukon. Azt azonnal elrendeztem magamban, hogy ez nem rólam szól, nem szólhat rólam, hiszen nem ismertek, nem tudtak rólam semmit, amikor beléptek. Ez nagy előrelépés, korábban sokkal jobban megviselt volna egy hasonló eset. De ettől még sajnos nehéz érzéssel lépek be erre az órára minden héten, és az áttörés várat magára: azt tapasztalom, hogy beszélgetnek, nevetgélnek, vagy éppen magukba roskadva ülnek, kerülik velem a szemkontaktust, arcokat vágnak. A feladatokban vonakodva vesznek részt, pedig mindig lehetőséget adok arra, hogy akinek nincs kedve, az kimaradhat… A kollégák hasonló élményekről számolnak be, csak találgatni tudunk, mi állhat emögött.…
Az EMK-s játékokat nem nagyon mertem velük kipróbálni, annyira zárkózottnak látom őket. Egyszer azonban, egy különösen rossz hangulatú órakezdetnél arra kértem őket, mutassák meg, hogyan érzik ma magukat. Hogy egyszerűbb legyen a számukra, azt kértem, álljon fel, aki nagyon jól érzi magát, maradjon ülve, aki közepesen jól, és hajoljon előre, aki rosszul. Utána azt mondtam, sorban mondják el, miért vannak úgy, ahogyan, de bárki passzolhat, ha nem szeretne megosztani. Meglepő módon senki sem passzolt, mindenki mondott valamit, és amint az várható volt, néhányuknál kinyílt a „palack”, és őszintén beszéltek pozitív (ritkábban) és negatív (ez volt a jellemzőbb) élményeiről az adott nappal, illetve a helyzettel kapcsolatban. Volt, aki a rosszul szerkesztett órarend miatt volt frusztrált, volt, aki elmondta, hogy idefelé jövet egy idős ember balesetének volt szemtanúja, akit aztán el is vitt a mentő. Érezni lehetett, ahogy könnyül a levegő, voltak, akik csak rövid, átlagos válaszokat adtak, de többen szinte hálásak voltak, hogy kimondhatták, ami a szívüket nyomta.
Minden órán kapnak lehetőséget a reflexióra, önreflexióra. Hol szóban, hol írásban, kis cetliken névtelenül, melyeket a következő órán átbeszélünk. Hogy érzi magát most? Min szeretne változtatni? Mit tehetne ő, hogy sikeresebb legyen az óra? A tréning adta az ötletet, hogy ezeket a reflektív momentumokat rendszeressé tegyem, így azt remélem, tudatosodik bennük, hogy nekik is szerepük van abban, hogy hogyan alakulnak a dolgok a tanteremben, és azon kívül, és hogy felelősségük van a saját tanulási, fejlődési folyamatukban. Tőlem is folyamatos visszajelzést kapnak arról, hogyan hat mindez rám.”
O.Szilvia egyetemi oktató
Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen megfogalmazódik egy gyermekben. Szívmelengető volt.
Az egyik nagy élményem egy harmadikos, csendes, visszahúzódó fiúval volt. Kértem, hogy húzzanak érzéskártyát és egy olyan szükségletkártyát, amire vagy vágynak, vagy úgy érzik, hogy most a birtokukban van. A kisfiú nagyon nehezen húzott kártyát, már senki sem volt ott, és még mindig nem tudott választani. Megajánlottam egy-kettőt, de mindre azt mondta, hogy az nem, aztán hagytam gondolkodni. Végül lefelé fordítva és elém csúsztatva mutatta meg a kártyáit, hogy csak én láthassam őket. Az érzéskártyán a „tisztelet” szó szerepelt. Úgy érezte, hogy én tisztelem, mert kivártam, hogy válasszon, nem sürgettem, nem szóltam le. A „hála” szükségletkártya kapcsán megkérdeztem, hogy „Erre vágysz, vagy ezt érzed?”, mire azt válaszolta, hogy ezt érzi. Nem akartam hinni a szememnek, hogy ilyen megfogalmazódik egy gyermekben. Szívmelengető volt.
Agárdiné Kálnási Éva
Mesefeldolgozáshoz vagy olvasás órákon szövegfeldolgozáshoz is használjuk
Mesefeldolgozáshoz vagy olvasás órákon szövegfeldolgozáshoz is használjuk az EMK-kártyákat, egy-egy szereplőt kiválasztva, annak érzéseit, szükségleteit meghatározva, tanulva ezáltal is a mese, vagy szöveg mélyebb megértését.
P.I.
Csak pár perc volt erre a szünetben és a többi gyerek is jelen volt. Kevés EMK-s ismeretemmel így tudtam, láthatólag a gyermekek számára is megnyugtatóan megoldani a helyzetet.
Egy kislány /Klári/ megkért egy kisfiút /Boldi/, hogy játsszon vele bújócskát mielőtt elkezdődik a foglalkozás. Klári elbújt, de Boldi nem találta meg, így visszajött a terembe és beszélgetni kezdett a többi gyerekkel. A kislány hiába várta és nagyon dühösen jött elő. A szünetben a kukába dobta Boldi uzsonnáját. A kisfiú sírt. Ekkor szóltak nekem a gyerekek.
Mit láttam? : A fiú sír és az uzsonnája a kukában van. A kislány vigyorog.
Megpróbáltam az EMK -val feltérképezni az esetet.
Én:- Azt látom, Boldi, hogy sírsz. Mi az oka?
Boldi: – Éhes és dühös vagyok, mert Klári a kukába dobta a kajámat.
Én: – Miért tetted Klári?<br>
Klári: – Mert nem játszott velem, pedig megígérte. Azt mondta, hogy megkeres.
Én: – Azt hallom Klári, hogy Boldi nem játszott veled, pedig megígérte. Ezért dobtad ki a szendvicsét?
Klári: – Igen, megígérte, hogy megkeres, de leállt beszélgetni a többiekkel
Én: – Jól értem, hogy csalódottnak érzed magad emiatt? Ezért vagy dühös?
Klári: – Igen, mert szeretek bújócskázni és Boldi megígérte, hogy játszik velem.
Én:- Csalódott vagy és dühös, mást szerettél volna.
Klári: – Igen
Én:- Boldi, te mit értettél meg ebből?
Boldi:- Hogy Klári dühös volt rám, mert játszani akart. Én kerestem, de nem találtam és visszajöttem.
Klári: Igen, mert jól el tudok bújni. – vigyorog – de ha tényleg kerestél, akkor neked adom a kiflim felét és ne haragudj, hogy kidobtam az uzsidat.
Klári odaadta a fél kiflit és feloldódott a konfliktus.
Csak pár perc volt erre a szünetben és a többi gyerek is jelen volt. Kevés EMK-s ismeretemmel így tudtam, láthatólag a gyermekek számára is megnyugtatóan megoldani a helyzetet.
A máskor álmos, nyűgös kis társaság már az Erőforrás-kártyák kiválasztásánál kezdett élénkülni.
Már az első két alkalom után lelkesen kipróbáltam az osztályommal (harmadikosok) egy hétfő reggelen a „Pillantás-találka” játékot. A következő hétfő reggelt is ezzel a játékkal indítottuk. A máskor álmos, nyűgös kis társaság már az Erőforrás-kártyák kiválasztásánál kezdett élénkülni. A játékot nagyon szépen, korrekten játszották, nem bohóckodtak közben. Az osztályom 21 fős, 2 fő autista tanulóval és 8 fő BTMN-es tanulóval dolgozom. A “Pillantás-találka” után a beszélgető-körben megfogalmazták a gyerekek, hogy jó érzés számukra az, hogy már tudják, ezek az erőforrások magunkból előhívhatók. Vidáman mondták el, milyen erőforrás kártyákat kaptak egymástól, és melyeknek örültek a legjobban.
A játék és az azt követő beszélgető-kör is nyugodt légkörben, magukra és egymásra figyelve zajlott.
A tervem az, hogy az alsó tagozaton végig folytatom velük az EMK-s játékokat, és a jövőben megpróbálok erre órakeretet is biztosítani.
Szerencsére az iskolavezetés és a tantestület is nyitott az EMK-ra, így bizakodva tekintek a jövőbe.
B.Sz.P.
Sokkal inkább felelősséget vállalnak tetteikért
… A legjobb azt volt megtapasztalni, hogy mennyivel hasznosabb és célravezetőbb jutalmazás és dicséret helyett elismerni a munkát, bátorítani és az önbecsülésüket erősíteni. Ezeknek sokkal nagyobb súlya van, sokkal inkább előre mozdítanak, és valóban sokkal jobban segítik önmagunk megismerését!
Mindez úgy hatott a diákokkal való kapcsolatomra, hogy empatikusabb lettem velük. Próbálok úgy kapcsolódni hozzájuk, hogy elismerem az érzéseiket, nem vonom kétségbe őket, nem akarom megmagyarázni azokat. Próbálok a problémák megoldásában rájuk hagyatkozni, vagy választási lehetőségeket felkínálni. Úgy vettem észre, hogy ezáltal úgy érzik, hogy nekem fontosak az ő érzéseik, gondolataik és sokkal inkább felelősséget vállalnak tetteikért. Hamarabb felismerik, hogy hol hibáztak, így könnyebb is „jóvátenni” azokat. Összességében úgy érzem, hogy empátiával sokkal könnyebb a helyes irányba terelni a viselkedésüket!
Nehéz úgy az együttműködésre tanítani a diákokat, ha én nem vagyok igazán csapatjátékos. A kooperációs készség kialakításának fontosságát ezen a képzésen értettem meg igazán. Attól, hogy együttműködő vagyok, nem lesz kevesebb az én teljesítményem. Hogy mennyire lehet örülni a közös vagy mások sikerének! Rádöbbentem, hogy az iskolában milyen kevés győztes-győztes helyzet van, hogy folyamatosan versengésre tanítjuk a diákokat, pedig ha megfigyeljük őket játék közben, nem is igazán szeretnek versenyezni. Erre mi kondicionáljuk őket! Törekszem arra, hogy megmutassam nekik, hogy győztesnek érezheted magadat akkor is, ha a másik is az! Sőt ez a győztes érzés sokkal édesebb, hiszen nem kellett legyőznöm érte senkit, vagyis senkinek sem kell rosszul éreznie magát azért, hogy én jól érezzem magam. Szerintem a legtöbb iskolai agressziónak az elejét lehetne venni ezzel a gondolattal. A gyerekek mindezt sokkal gyorsabban megértik, mint a felnőttek és sokkal hamarabb keresnek olyan megoldásokat, amellyel mindenki egyetért.
Tálos Éva
…annyit mondott, nem tudom, hogy csináltad, de köszi.”
Óvoda, március 15. ünneplése. Az udvaron „csatáznak” a gyerekek, mondókáznak, dobolnak, menetelnek. Egy kisfiú karba tett kézzel, durcásan áll, kerülgetni kell őt. Mindenki fején csákó van, az övén nincs. A dadus néni kiemeli ebből a helyzetből és beviszi az öltözőbe. Én még álldogálok kicsit, nézelődök, majd elindulok befelé az öltözőn át, ahol ezt hallom, látom: „Ezt nem hiszem el, hogy mindenki kedvét elrontod, hogy lehetsz ilyen, nem látod, hogy téged kerülget mindenki, ráadásnak neked semmi sem jó…!” Megállok és megkérdezem, hogy mi történt, mire a dadus néni hasonló felpaprikázott hangnemben elmondja, hogy a kisfiúnak a csákóját otthagyták a kisoviban (ez egy 2 utcányira lévő épülete az ovinak, ahová 2 csoport van kihelyezve), és most nem akar semmit csinálni, csak duzzog. Végigfut rajtam, hogy talán most tehetnék valamit, hát megpróbáltam ☺:
-Nagyon rosszkedvűnek és szomorúnak látlak és egy kicsit dühösnek is.
-Elmondanád mi történt?
-Nincs itt a csákóm.
-Értem, a csákód nincs nálad.
-Igen, mert ott maradt az oviban.
-Te pedig nagyon szeretnéd, hogy itt legyen.
-Igen, mert így nem tudok harcolni.(Ekkor a dadus néni elmondja, hogy ő oda akarta adni neki a saját csákóját, de az nem kellett neki.)
-Ha jól értem, ezt a csákót nem kérted.
-Igen, mert az lányos. (Itt ismét a dadus néni veszi át a szót és elmondja, hogy máshogy díszítették a fiúk a csákót és máshogy a lányok.)
-Aha, szóval a te csákód lenne a legjobb, mert az fiúsan van kidíszítve, ez pedig lányos, ezért nem jó
-Igen.(közben már ki –kinéz az ajtón, látszik, hogy menne már ki.)
-És harcolni csak a csákóban szabad vagy lehet anélkül is?
-Én tudok anélkül is harcolni.
-Akkor szerintem ki is szaladhatsz, hogy le ne maradj.
És erre kifutott az öltözőből és beállt a többiek közé. A dadus néni annyit mondott, köszönöm, nem tudom, hogy csináltad, de köszi.
R. P. V.
Ilyenkor egymástól és tőlem is olyan figyelmet kapnak, amire valóban vágynak.
A játékok közül többet bevittem az óvodai csoportomba, nagyon jó látni a gyerekeket, hogy mennyire élvezik ezeket a játékokat. Sokkal könnyebb az érzéseikről beszélni egy-egy kártya segítségével. Számomra is nagy öröm, és én is sokat tanulok ezek által az alkalmak által. Segít közelebb kerülni a gyerekekhez, és segít abban, hogy jobban értsem mi az, ami bennük zajlik. Nekik is úgy érzem, sokat adnak ezek az alkalmak, ilyenkor egymástól és tőlem is olyan figyelmet kapnak, amire valóban vágynak. Nagyon érdekes tapasztalatom, hogy mióta a játékokat játsszuk, ők is jobban figyelnek az én érzéseimre a mindennapokban is. Figyelem őket, a reakcióikat, hogy egy-egy kártyából mi mindent tudnak kihozni és belelátni, és csak ámulok ezen a varázslaton. Még nagyon az elején vagyok egy útnak, de biztosan érzem, hogy az irány jó, és folyamatosan fejlődök én is, és a gyerekek is, és ez örömmel tölt el. A határ pedig… talán a csillagos ég!
Erős Anna (Panni)
Képesek lesznek megérteni, feldolgozni, átértékelni, tolerálni a jelenségeket
A játék segít a gyermekeknek megszűrni a látott, hallott információkat, ami manapság elengedhetetlen. Egy bizonyos védőfunkciót, biztonságot ad a jövőre nézve. Képesek lesznek megérteni, feldolgozni, átértékelni, tolerálni a jelenségeket a korukhoz mérten érthető, egyszerű nyelv használatával. A társas együttélés szokásainak, szabályainak olyan mintáját ismertük meg, amelynek révén a gyermekek felszabadultan, biztonságban, szeretetben, megértésben nevelődnek. A módszer megoldási javaslatokat kínál, teret enged az érzelmek kinyilvánításának, kezelésének. Olyan szókinccsel érkeznek az iskolába, amely nagyban segíti majd a tanulási folyamatokat. Jó volt nálatok. Gratulálok…
Újbudai Ezüstfenyő Óvoda pedagógusától a pusztaszabolcsi Zsiráf Óvodában tett látogatás után
